
Életrajz
Szotyori Nagy Gábor generációjának egyik legfoglalkoztatottabb orgonaművésze, számos nemzetközi verseny helyezettje, díjazottja.
Orgonatanulmányait Koloss István orgonaművész-zeneszerzőnél kezdte, majd a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában Deák László orgonaművész irányításával folytatta.Orgonaművész-tanári diplomát a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szerzett. Tanárai: dr. Karasszon Dezső, dr. Jakab Hedvig és dr. Kovács Szilárd voltak. Zongoratanári diplomáját a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetében szerezte, Vitályos Balázs irányításával.
Gyermekkora óta végez egyházzenei-orgonista munkát. 2010 és 2018 között a Budapest Belvárosi Főplébánia templom orgonaművésze volt.
Jelenleg a budapesti Szent István Bazilika egyik orgonaművésze.
Rendszeres koncerttevékenységet folytat, évi 40-50 koncerten szerepel szólistaként, kamaraművészként Magyarországon és külföldön egyaránt.Külföldi szerepléseinek helyszínei voltak: Ausztria, Németország, Franciaország, Olaszország, Svájc, Lettország, Dánia, Oroszország, Skócia, Spanyolország Lengyelország, Erdély (Románia) és Kína.
Repertoárján a kora barokk szerzőktől a kortárs zenéig szinte minden fontosabb mű megtalálható, de előadóművészeti érdeklődésének fókuszában a romantika művészete áll. Emellett egykori mestere Koloss István műveinek kutatása és előadása is központi szerepet tölt be pályáján.2011-ben a Liszt bicentenárium alkalmából Liszt Ferenc összes orgonaművét és átiratát előadta egy 13 koncertből álló országos turné keretében.
A 2020- ban Felix Mendelssohn-Bartholdy összes jegyzékszámmal ellátott orgonaműveit adta elő, amelynek anyagából hangfelvételt is készített.2020-ban Koloss István halálának 10. évfordulóján egy Kárpát medencei koncertsorozat keretében adta elő kamaraműveit illetve jelentősebb orgonaműveit.
2022-ben Cesar Franck összes orgonaművének koncertszerű illetve hangfelvételeken megjelenő előadásán dolgozik.